Rádió Nézet Hasábok Régi Játék oldalak Szolgáltatás oldalak Partner oldalak
Bezárás

CSHU - Hungarian Counter-Strike Portal

Fogadóiroda Tovább

Kredited: 0  |  Találati arányod: 0%

Hirdetés

Begőzöl az Alma

Cikkek/Interjúk március 13. 13:27 salak- 26 hozzászólás 2270 olvasás

Véget érni látszik a hosszú böjt, amit az Apple gépeit nyüstölőknek kellett átvészelniük. A Valve ugyanis hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy a PC-ken régóta használt és bevált online játék disztirbútor-szoftver és networking platform, a Steam áprilistól elérhető lesz Mac-rendszereken is.

Már korábban is sejteni lehetett, hogy valami hasonló dolog van készülőben, hiszen itt-ott kiszivárgott már néhány infó, majd maguk a fejlesztők adtak közre néhány ötletes képet, amely ilyen irányú megjelenésre utalt.

A Steam átportolásával együtt rengeteg Valve játék is átkerül a Mac kínálatába is, így az alma-tulajok is belevethetik majd magukat a Left4Dead 2, a Team Fortress 2, a Half-Life sorozat, a Portal, vagy ami számunkra a legérdekesebb, a Counter-Strike nyújtotta élvezetekbe. Sőt, a cég vezető munkatársa szerint ezentúl igyekeznek majd bevezetni azt a gyakorlatot, hogy minden új játékukat egyszerre adják ki PC-re és Mac-re is, az első ilyen delikvens pedig minden bizonnyal a Portal 2 lesz.

Szintén új feature lesz a Steam Play névre keresztelt megoldás, amelynek lényege, hogy amennyiben megvásárolunk egy játékot a Steam rendszerén keresztül mondjuk PC-re, utána azt ingyen használhatjuk Mac-en is az adott Steam profillal, és természetesen vice versa. Sőt, ha ehhez még hozzávesszük a Steam Cloud képességeit, akkor lehetővé válik, hogy valaki a munkahelyi PC-jén elment egy állást egy játékban, majd az otthoni Mac gépén ugyanonnan folytathatja a szórakozást.

A legtöbb perifériagyártó is megkezdte a készülődését a Steam „almásodására”, így például a Razer legtöbb termékéhez már elkészültek a Mac-re szánt driverek. Ezzel párhuzamosan a hazai PPP (Profi Periféria Paradicsom), a Pixel is készül a Steam platformbővülésre és szeretettel várja a Mac felhasználókat is.

Elég szép kilátások mutatkoznak tehát a Mac tulajdonosok számára, de azt hiszem mindannyian profitálhatunk majd a Steam terjeszkedési kísérletéből. Most már csak a legnehezebb része van hátra a dolognak: ki kell várni.

Kapcsolódó linkek

avatar #26
na akkor már játszani is jó lesz a 24" alma! (magicmouse-zal milyen lehet cszni? :)
/D/j4zz: kevés.
avatar #25
ideje volt végre..
avatar #24
Válasz nepellenseg #23. hozzászólására
jaja én linux alatt próbáltam a crossoveres megoldást (meg persze a wine-t is), de igen bugos volt még anno sajnos(ez is több mint egy éve volt..), és ha el is indult, akkor sem hozta ki azt az fps-t, amit ki kéne..
jó hír ez a maceseknek, jöhetne már valami hasonlóan egyszerű megoldás linuxra is
meg mondjuk nekem ott a PC játékra, melóra meg MAC. amíg nincs megoldás MACes játékra, nem is fogok váltani erősebbre asszem :)
avatar #23
Válasz lov3r #12. hozzászólására
tudom tudom, közel 1,5 - 2éve használok macet, eddig crossover segítségével sikerült CSzni =D
jaja én linux alatt próbáltam a crossoveres megoldást (meg persze a wine-t is), de igen bugos volt még anno sajnos(ez is több mint egy éve volt..), és ha el is indult, akkor sem hozta ki azt az fps-t, amit ki kéne..
jó hír ez a maceseknek, jöhetne már valami hasonlóan egyszerű megoldás linuxra is
Mosolyogj! Ez a második legjobb dolog, amit a száddal csinálhatsz.
avatar #22
Válasz roni. #20. hozzászólására
ha egyszer én is milliomos leszek...:\
Ahhoz, hogy megengedhess magadnak egy macet, még nem kell milliomosnak lenned.
_yzEk_: idegen FASZ NEM FASZ nekem
avatar #21
Válasz TepettVarnyu #14. hozzászólására
Még hezitálok, hogy kell-e a 27"-os vagy elég a 21.5"-os. A mostani monitorom 22-es és pont elég, de még ki tudja... :)
Hát ha érdekel a véleményem akkor elmondom:

Nem 1 órát ültem 27" iMac előtt és nem a legjobb egy idő után. Szabályosan a fejet is mozgatni kell mert akkora a képernyő. Nekem most egy 24" monitorom van ami szerintem bőven elég.
Ha kell akkor csináltam képet a 27" iMacről elküldöm szívesen.
te olyan hülye vagy hogy kilambériázod a lövészárkot...
avatar #20
ha egyszer én is milliomos leszek...:\
dst: " mert mindenki aki tudott jatszani az abbahagyta, itt mar kapalozhattok...
avatar #19
Válasz Elbandi #15. hozzászólására
Lehet lelohasztom a lelkesedes, de ugy olvastam (FIXME!), hogy ez meg mindig csak egy winemulatorban futtatott cucc. tehat szo sincs nativ portolasrol, csak annyirol van szo, hogy out-of-box futni fog a cs, es nemkell vele sokat tokolni.
olvasd el a tf2.com utolso bejegyzest is
avatar #18
a cím jó;)
Te egy nagy tényező vagy.
avatar #17
lehet rosszul olvastam vhol de csak a source alapú gémeket hozzák át macre asszem. mindenesetre akkoris nagy piac és tonna pénzt jelent, főleg mivel a többi cég baszik macre fejleszteni
avatar #16
Válasz lov3r #8. hozzászólására
vudumen játszott iMacen BECUPon egyszer cs source-t, de ő máshogy oldotta meg :)
Ja igen, hirtelen nem gondoltam rá h simán lehet windowst rakni mac-re sry
avatar #15
Lehet lelohasztom a lelkesedes, de ugy olvastam (FIXME!), hogy ez meg mindig csak egy winemulatorban futtatott cucc. tehat szo sincs nativ portolasrol, csak annyirol van szo, hogy out-of-box futni fog a cs, es nemkell vele sokat tokolni.
Cod4 Scanner: http://elbandi.net/cod4
avatar #14
Válasz DetoxinGabbana #13. hozzászólására
Mekkora lesz az az iMac?:P

Nekem most egy sima macbook g4 van de tervben van a 27" imac ami nyárra van betervezve ha sikerül kimennem melózni Ausztriába
Még hezitálok, hogy kell-e a 27"-os vagy elég a 21.5"-os. A mostani monitorom 22-es és pont elég, de még ki tudja... :)
public művészúr
avatar #13
Válasz TepettVarnyu #9. hozzászólására
Már annyira vártam, hogy végre legyen CS Mac-en is, nagyjából ez az egy dolog tartott vissza attól, hogy ne basszam ki a PC-t a picsába. Májusban be is ruházok egy iMac-re, az tuti!

lov3r: bootcamp-pel (választasz, hogy a Leopard vagy a Windows bootoljon) vagy emulátorral (Leopard alól fut a Windows) eddig is megoldható volt, de e két megoldásban mind ott volt a szűk keresztmetszet, azaz maga a Windows. Nagyjából ugyanazt a teljesítményt adta mind2 verzió és mind2nél simán 100 fps-t produkált a gép, csak hát ki szeret Windows-t nézegetni egy Mac-en? :)
De most már nem fog kelleni ez a retek winfos. :D
Mekkora lesz az az iMac?:P

Nekem most egy sima macbook g4 van de tervben van a 27" imac ami nyárra van betervezve ha sikerül kimennem melózni Ausztriába
te olyan hülye vagy hogy kilambériázod a lövészárkot...
avatar #12
Válasz TepettVarnyu #9. hozzászólására
Már annyira vártam, hogy végre legyen CS Mac-en is, nagyjából ez az egy dolog tartott vissza attól, hogy ne basszam ki a PC-t a picsába. Májusban be is ruházok egy iMac-re, az tuti!

lov3r: bootcamp-pel (választasz, hogy a Leopard vagy a Windows bootoljon) vagy emulátorral (Leopard alól fut a Windows) eddig is megoldható volt, de e két megoldásban mind ott volt a szűk keresztmetszet, azaz maga a Windows. Nagyjából ugyanazt a teljesítményt adta mind2 verzió és mind2nél simán 100 fps-t produkált a gép, csak hát ki szeret Windows-t nézegetni egy Mac-en? :)
De most már nem fog kelleni ez a retek winfos. :D
tudom tudom, közel 1,5 - 2éve használok macet, eddig crossover segítségével sikerült CSzni =D
avatar #11
Válasz DetoxinGabbana #3. hozzászólására
Na végre!!
Nah akkor mar megint nem lesz nyugtunk balazs.
Bereg: pedig jobb mint az a piros fehér zöldes faszom vagy mi
avatar #10
Válasz TepettVarnyu #9. hozzászólására
Már annyira vártam, hogy végre legyen CS Mac-en is, nagyjából ez az egy dolog tartott vissza attól, hogy ne basszam ki a PC-t a picsába. Májusban be is ruházok egy iMac-re, az tuti!

lov3r: bootcamp-pel (választasz, hogy a Leopard vagy a Windows bootoljon) vagy emulátorral (Leopard alól fut a Windows) eddig is megoldható volt, de e két megoldásban mind ott volt a szűk keresztmetszet, azaz maga a Windows. Nagyjából ugyanazt a teljesítményt adta mind2 verzió és mind2nél simán 100 fps-t produkált a gép, csak hát ki szeret Windows-t nézegetni egy Mac-en? :)
De most már nem fog kelleni ez a retek winfos. :D
szép meg jó is lesz a 700 ezres gépen az 1.6
avatar #9

avatar #8
Válasz ecneB #6. hozzászólására
Én úgytudom 1.6 ot most is lehet, legalábbis én láttam lanról fotót ahol iMACen csztek. De lehet source volt :D
vudumen játszott iMacen BECUPon egyszer cs source-t, de ő máshogy oldotta meg :)
avatar #7
Gordont milyen modern cuccal szerelték már fel :DDD
avatar #6
Válasz Lacc #1. hozzászólására
Remélem, hogy azért a régen megvásárolt játékokat is lehet majd ugyanúgy macen használni.
Én úgytudom 1.6 ot most is lehet, legalábbis én láttam lanról fotót ahol iMACen csztek. De lehet source volt :D
avatar #4
Alsó kép :D
avatar #3
Na végre!!
te olyan hülye vagy hogy kilambériázod a lövészárkot...
avatar #2
faja :D
ArMaDa: # Mérkőzés: HelL vs. SK [WCG 2007]
avatar #1